Kiegyenlített küzdelmet hozott a Ferencváros-Betis Európa-liga találkozó, de nem tudott pontot szerezni a budapesti zöld-fehér gárda. A tavaszi folytatás lehetősége még nem veszett el, de nagyon nehéz helyzetbe került ezzel a csapat.
2021. szeptember 30. 20:21
p
7
3
33
Mentés
A Ferencváros- Real Betis találkozón a következő összeállításban játszottak a csapatok:
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Botka (Zubkov), Blazic, S. Mmaee, Civic – Vécsei, Laidouni (Loncar), Zachariassen (Tokmac) – Uzuni, R. Mmaee.
Az első negyedórában a két csapat ismerkedett egymással, ahogy az egy első randin szokás: csak nehogy valami kellemetlen dolog kiderüljön.
A 17. percben viszont
Fekir a védők gyűrűjében kapott egy labdát, maga elé tette, és 5 méterről bebombázta. 0-1
Eddig tartott az ismerkedés!
Ezt követően a "randi" úgy folytatódott, hogy az egyik fél magához ragadta a kezdeményezést. Ez a fél a tartalékos spanyol csapat volt, mely ugyan lazán, de elkezdett futballozni.
A 32. percig kellett várni, hogy a másik résztvevő is "megszólaljon": egy szöglet után Mmaee fejelt...
Aztán a félidő hajrájában jött az igazi bomba! A bizonytalankodó (nagyképűsködő?) védőktől
Uzuni elvette a labdát, vezette néhány métert, majd 21 méterről nem erővel, hanem okosan a kapu bal oldalába csavarta azt!
A szünetben: 1-1 volt.
A második félidő úgy kezdődött, mint az első: enyhe ferencvárosi fölénnyel. Aztán az 58. percben jöttek a helyzetek, mindkét oldalon. Élvezetes 6-8 percet produkáltak a csapatok.
A labda viszont a magyar kapuba került a 75. percben. Fekir baloldali szöglet után Wingo kezéről jutott az oda. Öngól!
Újra vezetett a spanyol csapat!
Ezt követően a vendégek lassították a játékot, a Ferencváros a hosszabbítás 5 percében viszonylag vehemensen támadott, egy szögletnél még Dibusz is előrejött, de gólt a Betis szerzett a 95. percben. A védekezésből gyors ellentámadást vezettek a vendégek, és a védők közül kilépő Tello a bal alsó sarokba gurított. 1-3
A Ferencváros szerencsével pontot szerezhetett volna, de most még az a pici plusz hiányzott, ami ehhez szükségeltetik.
Két forduló után a Betis és a Leverkusen 6-6 ponttal áll, a Ferencváros és a Celtic még nem szerzett pontot.
A nyitóképen:
A gólszerző ferencvárosi Myrto Uzoni (b), mellette csapattársai Eldar Civic, Ryan Mmaee és Vécsei Bálint (b-j) a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport második fordulójában játszott Ferencvárosi TC és a spanyol Real Betis mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2021. szeptember 30-án.
Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a jelenleg Cipruson dolgozó egykori válogatott labdarúgó, Horváth Ferenc, aki egy interjúban többek között arról beszélt, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.
Budapest központjában, Dunára néző ingatlanban élt Pascal Jansen, aki boldog volt a Ferencvárosban, ám jött egy telefon, amely megváltoztatta a holland labdarúgóedző életét.
2018.08.02.
Újpest FC - Sevilla FC 1 : 3
Abban az Újpestben kb. negyedannyi pénz volt belerakva, mint ebben a Ferencvárosban, az eredmény: ugyanaz.
Három év alatt, ezek szerint kétharmadnyi romlás.